Göcsej
A Göcsej vagy Közép-Zalai-dombság a Zalai-dombság legnagyobb kistája Zala megye területén. A 672 km² területű vidék a Zala, a Felső- és az Alsó-Válicka, illetve a Kerka völgyei által közrezárt alacsony dombság. Északon a Felső-Zala-völgy, keleten és délen az Egerszeg–Letenyei-dombság, nyugaton a Kerka-vidék határolja.
A Göcsej nem pusztán földrajzi fogalom, hanem nagy múltú néprajzi táj is. Hagyományos kultúrájának feltárása Plánder Ferenc és Gönczi Ferenc nevéhez kötődik.
A Göcsej északi és keleti vidékei gazdag szénhidrogéntelepeket rejtenek. A közeli Budafapusztán tárták fel 1937-ben Magyarország első kőolaj- és földgázmezőjét, emellett jelentős az 1951-ben kitermelés alá vett nagylengyeli kőolajmező és a pusztaedericsi szénhidrogéntelep. A táj értékes és nagy mennyiségű, 90 °C-nál melegebb hévízkészletekkel rendelkezik, melyek közül a pusztaedericsi hévízkutak hozama a legnagyobb (320 l/p).
A Göcsej vízválasztó gerincét képező kerek dombtetőket (Kandikó, 304 m; Baki-hegy, 298 m; Cigány-hegy, 285 m; Kő-hegy, 280 m; Kökényes, 275 m). Átlagos tengerszint feletti magassága 240 méter, legmagasabb pontja az északkeleti részén található Kandikó (304 m), legalacsonyabb pontja pedig ugyancsak északkeleti peremén, a Felső-Válicka és a Zala összefolyásának közelében mérhető (142 m).
A Göcsej északi része a Zala vízgyűjtő területe, a vízfelesleget a kistáj keleti peremén futó Felső-Válicka, valamint a Szentmihályfai-patak, a Harkály-patak és a Keresztúri-patak csapolja le. A Kandikó a forrásvidéke a Göcsejt dél-délnyugati irányban átszelő Csertának, amely Csömödérnél az Alsó-Válicka vizét felvéve végül a Kerkát táplálja, így végső soron a Dráva vízgyűjtőjéhez tartozik. Állóvizekben szegény terület, legnagyobb kiterjedésű tava a várföldei halastó (12 ha).
A Göcsej a Zalai-dombság legritkábban lakott, egyúttal egyik legsűrűbb településhálózatú kistája, ami az aprófalvak túlsúlyára utal. Városi jogállású településsel nem rendelkezik, de területére esik a közeli Zalaegerszeg .A Göcsej egésze potenciális erdőterület, a patakvölgyek kivételével, ahol gyeptársulások alkotják a természetes növénytakarót. A természetes erdőállományokat a magasabb térszíneken a bükkösök, a lejtőkön a gyertyános-kocsánytalantölgyesek, a patakvölgyek némelyikében pedig az égerligetek alkotják. Másodlagosan jellemzőek a mészkerülő lomberdők (fenyőelegyes tölgyesek és gyertyános-tölgyesek) is. A bükkösöket szubmediterrán flóraelemek gazdagítják (tarka lednek, zalai bükköny, pirítógyökér), egyébként nyugat-dunántúli fajok határozzák meg az erdei aljnövényzetet (erdei ciklámen, erdei galaj, szártalan kankalin). Emellett gyakoriak a savanyúságkedvelő (acidofil) fajok, mint például a fekete áfonya vagy a fehér perjeszittyó, a hűvösebb patakvölgyekben pedig elterjedt néhány szubalpin elem (európai zergeboglár stb.). Noha a kistáj területének közel fele napjainkban is erdősült, az állomány jelentős részét ma már a természetes erdőtársulásokkal szemben a telepített fenyvesek és akácosok alkotják. Az egykor nagy kiterjedésű völgytalpi kaszáló- és láprétek nagy része eltűnt, szántóföldek, esetleg égerligetek vagy magaskórósok vették át a helyüket.
(forrás:Wikipedia)
