Budapest - Fenékpuszta ~ 185  km.

 

Festetics-major és Kiskastély

Néhány esztendővel ezelőtt egy keszthelyi kastélytúra alatt, a vezető említést tett Fenékpusztáról, a majorságról, az odavezető kettős feketefenyő fasorról, az ottani életről. Autóba ültünk, és elmentünk, de... mh nem időztünk nagyon sokat, talán csak a római kori erőd romjait néztük meg, mert több látnivaló nem nagyon volt itt. A lótenyésztés egykori központjának maradék fényeit sem tudtuk megpillantani. Szomorú állapotok voltak itt akkoriban!
Néhány évvel később, egy újabb keszthelyi kirándulásunk alkalmával végigsétáltunk a 6 km. hosszú fasor között, mely a kastélyt köti össze az egykori majorsággal, ami már ekkor, ha lassan is, de kezdett szépülni! 
...és elérkezett az a dátum, melyet személy szerint nagyon vártam! 2023 végén megnyílt Fenékpuszta! Kicsit olyan magyarosan, ha úgy vesszük ez is "félkészen", de megnyílt. Ami a szem előtt van az szép, igényes, és kivetnivalót nem igen lehet benne találni. Sajnos a szépség mögött ott van egy sor épület, mely mit sem változott, de ne legyünk telhetetlenek! Ha II. Festetics Tasziló felesége, Lady Hamilton régi jó szokása szerint végig tudna kocsikázni a fenyvesek árnyékában, biztos vagyok benne, hogy nagy megelégedéssel nyugtázná azt, ami itt fogadja!
A hajdani kancaistálló épületében lehetőség nyílik kávézni, sütizni, mindenféle ajándéktárgyat, és itt lehet a belépőjegyet megvásárolni! 
A kancaistálló udvaráról nyílnak az istállók, de látogatásunkkor még lakatlanok voltak. Az ígéret szerint, angol telivérek fognak "majd valamikor" érkezni. Annak ellenére, hogy a boxok üres, van mit nézni, és olvasni, ugyanis Fenékpusztán anno nagyon magas színvonalú lótenyésztés folyt. Az épületben megtekintheti a ménesbirtok híres paripáinak képeit, és megismerheti családfájukat, eredményeiket...
A kancaistállóból átsétálunk a kiskastélyba, mely az épületegyüttes középső tagja.
"A kiskastély valójában a gazdatiszt szolgálati lakása volt. Az alsó szintjén szobák és konyha, a felső szintjén a "méltóságos gróf úr" szobája volt. Innen nyílt a terasz a Balaton irányába..."
A földszinten, központi témaként a lótenyésztés szakavatott "tudósai lehetünk". Megismerkedhetnek a majorság történetével, olvashatnak a gulyás-, és csikós hierarchiáról, és természetesen a Festetics családról. A számtalan látnivaló közül én a konyhát emelném ki, és hogy miért pont... nem tudok rá egyértelmű válasszal szolgálni, talán a füstös mennyezet, talán a...
A földszintről egy meredeken kanyaródó lépcső vezet fel a hatalmas teraszra, ahonnan be lehet lépni a gróf úr szobájába. A meredek lépcsőív magyarázata, hogy a felső szint egy ráépítés eredménye. A "méltóségos gróf úr" szobájában én tökéletesen vissza tudtam repülni az időben! Valósággal "ittam" a verbális és vizuális információkat! Sajnos csak egyetlen nagy szoba látogatható, de azt gondolom, hogy nincs ebben semmi kivetnivaló!
A kiskastélyból átsétálva a borjúistállóba... nos itt folytatódik a látványos bemutatók, sora. A magam részéről nagyon jó elvoltam a lóárverésen! Licitáltam, paripák tulajdonságaival ismerkedtem, miközben a kicsiny csapatunk az interaktív technika adta lehetőségeket kihasználva, a helyi ménes, a lóversenyzés-, és tenyésztés történetébe nyert bepillantást. 
A kiállítótérből átsétálunk a gulyaistálóba, ahol már nincsenek intaraktív elemek, ami nem azt jelenti, hogy az élményfaktor szegényesebbé vált! Hétköznapi, vagy nevezzük úgy, hogy hagyományosnak mondható kiállítási technikákkal vonódunk bele a versenyzésbe, a mérlegelésbe, a...
A major tömegközlekedéssel elég nehézkesen megközelíthető. Ezen mindenképpen javítani kéne! Azt gondolom, hogy legalább a nyári szezonban a Helikon IR vonatok megállhatnának Fenékpuszta megállóhelyen. Igen ehhez költeni kellene az elhagyott állomásra, és egy normális, kerékpárral és gyalogosan is biztonsággal járható útra, de ez csak egy lehetőség a számtalan közül!
 
Értékelés_
Engem "megvett" ez a program! Nem kedvetlenített el, hogy üresek voltak a boxok, hogy nem láttam élő állatokat, hogy felhős, időnként szemerkélő esőben jöttünk-mentünk... Igen "megvett" a program, és tette ezt úgy, hogy nagyon távol áll tőlem a lóversenyzés, életemben sosem mentem ki lóversenyre, nincs napi kapcsolatom csodás paripákkal....

 

2024-04-23

Az idézet forrása: Kihelyezett ismertető tábla

Flag Counter