Szeretettel köszöntöm!

 

2014 júliusában abból a célból indítottam el az Országjárót, hogy bemutassam hazánk (szerintem) kevésbé ismert tájait, falvait, látnivalóit. Néhány év távlatából, már azt érzem, hogy egyrészt ez számomra egy nemes küldetés, s az Országjáró erre egy olyan felület, mely (mint látható az oldalak alján) a világban sok emberhez viszi el hazánk hírét, szépséges tájait, kultúráját! ...másrészt,  már azt gondolom, hogy nem minden esetben célszerű ragaszkodni ahhoz, hogy eldugott célpontokat mutassak be a Kedves Olvasóimnak! Ez természetesen nem azt jeleni, hogy a jövőben kirándulók hadától fuldokló turisztikai attrakciókról fogok ódákat írni, ám a világ változásaira reagáltva, megpróbálom bemutatni, hogy népszerű célpontok is bővelekdhetnek rejtett kincsekben!

 

Jelenleg 234, általam bejárt célpontról olvashat az Országjárón!  

A hónap kastélya:

Fenékpuszta             -                     Festetics-major és Kiskastély

2023 végén megnyílt Fenékpuszta! Kicsit olyan magyarosan, ha úgy vesszük ez is "félkészen", de megnyílt. Ami a szem előtt van az szép, igényes, és kivetnivalót nem igen lehet benne találni. Sajnos a szépség mögött ott van egy sor épület, mely mit sem változott, de ne legyünk telhetetlenek! Ha II. Festetics Tasziló felesége, Lady Hamilton régi jó szokása szerint végig tudna kocsikázni a fenyvesek árnyékában, biztos vagyok benne, hogy nagy megelégedéssel nyugtázná azt, ami itt fogadja! Bővebben... 

Közép-Dunántúl > Bakony - Balaton-felvidék > Budapest --> Fenékpuszta ~ 185 km.

 

Programajánlatom: 

(Programok, melyek helyszínei az Országjárón is megtalálhatóak!)

Őszi szállásajánlat:

Füzérradvány – séták az elbűvölő Károlyi-kastély parkjában, a Zemplén csendjében, kényelmes apartmanokban pihenve.

Ozora – időutazás a reneszánsz hangulatú Pipo Várkastélyban, borvidékek és erdők ölelésében.

Foglalhatók október 6. és november 30. között, akár 1 éjszakára is. <Foglalás>

Halasi csipke kiállítás - Dég, Festetics-kastély - november 2-27.

Minimuzsika a kastélyban - Fertőd, Esterházy-kastély - november 9-30.

Seamróg Tatai Ír Zenekar koncertje - Tata, Esterházy-kastély - november 14.

Varázslatos lények (Csanádi Viktor ea.) - Bajna, Sándor–Metternich-kastély - november 15.

Futni megyünk - Dég, Festetics-kastély -  november 15. ; december 20.

Nyomozz, játssz, vonatozz! - Keszthely, Festetics-kastély - november 15.

Kastély-krimi - Keszthely, Festetics-kastély - november 22.

Tematikus séták kastélyainkban:  Bajna, Sándor–Metternich-kastély: 11.15. / Dég, Festetics-kastély: 11.16. / Tata, Esterházy-kastély: 11.16.

Kirándulási ajánlatom:

Győr               -                                 Karácsonyi forgatag

Indul a karácsonyi forgatag! Számomra az egyik legszebb, a szívemhez legközelebb álló vásár Győrben van. Idén november 28-tól december 26-ig várja a vásár a látogatókat. A program kétségtelenül legjobban várt része az esti fényfestés, a...!  Bővebben...

 

 

Nyugat-Dunántúl > Kisalföld >    -   Budapest --> Győr  ~ 130 km.                             

Martonvásár                   -                     Angolkert

Egy sétára csábítom Önt Martonvásárra, egy pompázatos angolkertbe, mely nem mellékesen helyet ad, a nagyon szép állapotban pompázó Brunszvik-kastélynak is. Bővebben...
 
 


Közép-Dunántúl > Velencei-tó és környéke >   Budapest --> Martonvásár ~ 34 km.

 

Zebegény                -              Duna, panoráma, séta...

A főútról lekanyarodva, a Hétlyukú híd alatt áthaladva, csakhamar a település központjába érkezik, de ha nem itt, akkor a következő lehetőségnél is be tud térni a faluba, de itt inkább balra kanyardjon le, a hajóállomás felé, itt azért kényelmesebben lehet... Bővebben...

 


 

   schiffe-0020.gif von 123gif.de    

Közép-Magyarország > Börzsöny >  Budapest --> Zebegény  ~ 70  km.

Majkpuszta                  -                  Kamalduli remeteség

Valaha Kamalduli szerzetesek éltek itt, akikről a leglényegesebb tudnivaló, hogy évente kétszer beszélgethettek egymással három napig. A többi napon remeteként éltek, beszélni beszélhettek, imádkozhattak is hangosan, hogy  a hangszálaik ne bénuljanak le, de egymással nem kommunikálhattak. A rend megszüntetése után az Esterházyaké lett a terület. Bővebben....

  

Közép-Dunántúl > Vértes >     Budapest --> Majkpuszta ~ 73  km. 

 

Sümeg                        -                         Püspöki palota

A palota felfedezésének első állomása a Szent Márton kápolna, melyet egy kis folyosón át lehet megközelíteni, és ha nem ajánlja a jegypénztárban a hölgy, hogy nézzünk oda is be, nem is... A csodás muzsika mely megtölti a kis teret mélyen a lelkünkbe hatol, és elvisz onnan mindent, melynek ott nincs helye, a zene, mely megadja azt a hangulatot, mellyel érdemes belekezdeni a kiállítás megtekintésébe! Bővebben...

 

 

 Közép-Dunántúl > Bakony - Balaton-felvidék >       Budapest --> Sümeg ~ 175  km.

 

* * *

Amennyiben Önnek hosszabb az út, esetleg rövidebb ...mást látott, vagy éppen nem azt látta / nem látta azt meg / -bele amit én, sajnálom.  A weblap megalkotását, s fejlesztését a jó szándék vezérli !!!

* * *

Abban az esetben, ha kérdése, észrevétele, javaslata van az oldallal kapcsolatban, illetve bármilyen hibát észlel, az orszagjaro.szerkesztoseg@gmail.com e-mail címen tudja ezt nekem jelezni, melyet előre is köszönök! 

Az orszagjaro.hu, illetve az orszagjaro.webnode.hu oldalakon megjelent írások és fényképek, a saját szellemi tulajdonomat képezik! Előzetes jóváhagyásom, engedélyem nélkül, sem elektronikus, sem nyomtatott formában nem használhatóak fel! A hivatkozásokban megjelölt linkek tartalmáért,  nem vállalok felelőséget!

Flag Counter